A páromnak régi vágya volt az, hogy színházban láthassa a Rómeó és Júlia című darabot. Mivel közeledett a születésnapja, ezért vettem is rá 2 darab jegyet előző hétvégére. Eszméletlenül boldog volt, nagyon értékelte mind az ajándékot, mind a darabot. Azt mondta, hogy még jobb is volt, mint amire számított. Amikor szünet volt a darab közben, kimentünk, mint mindenki más, hogy levegőzzünk egy kicsit. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki pöcögteti a vállamat. Hátranéztem és egy régi barátom volt az. Még főiskolán voltunk évfolyamtársak, mind a ketten nagyjából csak a másikkal voltunk jóban, szóval akkor jól egymásra találtunk. Ő az iskola után Németországba költözött, akkor szakadt meg köztünk a kapcsolat. Nem is tudtam, hogy pár hónapja újra itthon lakik. A menyasszonyával is megismerkedhettünk, vele jött a színházba. Elmesélte, hogy kint ismerkedtek meg évekkel ezelőtt, de honvágyuk volt, ezért felszámolták a kinti életüket, és hazajöttek. Sajnos a szünetben nem sok időnk volt beszélgetni, de Nándinak támadt egy jó ötlete. Azt mondta, hogy a színdarab után üljük be egy közeli helyre, és borozzunk. Természetesen rávágtuk, hogy mehet a dolog részünkről, hiszen nem volt más programunk estére. Meséltek arról, hogy mennyi kalandban vettek részt addig, amíg Németországban éltek, de már elég élményt szereztek, szerettek volna már itthon lakni újra. Vettek is egy kis telket házzal együtt Budapest egyik külső kerületében abból a pénzből, amit még kint raktak félre erre a célra. Viszont mindenképpen kellett a házfelújítás miatt hitelt is felvenniük. Mivel ők is még fiatalok, 32 évesek, így nem aggódtak a hitel miatt. Együtt szeretnének megöregedni, és nem is terveznek máshova költözni. A hitel nem csak a felújításra kellett, hanem arra is, hogy napelemet tudjanak venni. A napelem park építés támogatás már eléggé ismert hazánkban, azok között, akik benne vannak a témában. Tudták azt, hogy van a napelem park építésre támogatás, így természetes volt az, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel. Cégeken kívül, a magánszemélyek számára is vannak nagyon is jó konstrukciókkal létrehozott állami támogatások. Azért is szerettek volna már most napelem rendszert, mert gyakorlatilag teljesen szét kellett bombázni a házukat, szinte a falak maradtak csak meg. Úgy voltak vele, hogy megragadják ezt az alkalmat, és egy füst alatt intézik mind a kettőt. A céljuk az volt, hogy egy modern, és mindenek felett élhető otthonuk legyen. Mivel a telken van elég hely, így a földön van a kis napelem parkjuk. Mutatott is Nándi több képet, hogy miként is van megoldva. Fontos volt a számukra, hogy a rezsi költségét alacsonyan tudják tartani, mert amit azon megspórolnak, azt bele tudják forgatni a hitelnek a havi törlesztőjébe. Még Németországban döntötték el azt, hogy megújuló energiaforrást szeretnének használni, akár kint, akár itthon. Ott ugye minden második háznál lehet látni napelemeket a tetőn. Amikor 13 éve kint dolgoztam Németországban, a bajor régióban, már akkor is eszméletlenül sok napelemekkel ellátott házat láttam. Ott már sokkal előbb elkezdődött a megújuló energiaforrások tudatos kihasználása. Furcsa is volt, mert amikor jöttem haza onnan vonattal, akkor abban is látszódott az ordító különbség, hogy Magyarországra érve nem láttam már egy napelemes házat sem, csak úgy, mint szélmalmot. Németországból ugye Ausztrián keresztül jöttem a vonattal, de náluk is hasonló szinten mozgott már akkor is a megújuló energiaforrások kihasználása, mint a német szomszédságban. Nándi és Lili tapasztalták kint, hogy mekkora áldás is az, ha napelemek biztosítják a nem csak az áramot, de a meleget is. Kint egy albérletben éltek, és annak a háznak volt napelemes rendszere. Tökéletesen kiszolgálta őket, éppen ezért döntötték már el akkor, hogy a saját házukra is ezt szeretnének. Mivel rengeteget beszéltek a németországi viszonyokról, és én is tapasztaltam még 13 éve, kitértünk arra is, hogy ott mennyivel jobban ügyelnek arra, és ami talán fontosabb, tudatosan, hogy környezetkímélően éljenek. Mondhatni sokkal nagyobb kultusza is van az újrafelhasználásnak is. A napelem rendszerek és a szélmalmok ugyanúgy a környezetvédelem jegyében terjedtek így el. Persze, meg kell azt is említeni, hogy Németországban Nándi elmondása szerint, ugyanúgy igényelhetőek napelem park építés támogatások. Ott is ugyanúgy igyekszik az állam támogatni azokat az embereket, akik ezzel szeretnének belépni a tudatos környezetvédők közé. Sajnos nálunk még nincs minden második házon napelem, de ami késik, az nem múlik. Évről évre nő azoknak az embereknek a száma, akik érdeklődőből, napelem rendszer vásárlóvá válnak. Nándi és Lili azon is gondolkoztak, hogy nem csak napelemet rakatnak a kertjük végébe, de elektromos padlófűtés is lehetne a házban, majd végül arra jutottak, hogy mikor máskor, mint egy felújítás alatt. Tehát náluk nincsenek se radiátorok, se csövek, amik elfoglalnák a helyet. Ezen kívül, hogy több helyük is marad, mintha radiátorokkal lenne tele a házuk, esztétikailag is sokkal jobban néz ki az, hogy se radiátor, se cső nincs egyik szobában sem. A fűtést még nem kellett hosszabb távon próbálgatniuk, hiszen eddig nem voltak olyan hideg idők, de már kezd egy hűvösebb lenni, így lassan tapasztalatot is szereznek majd, hogy a napelem rendszerük, hogyan tud összedolgozni majd az ő kényelmükért a padlófűtéssel. Ami igazán fontos volt nekik, az az, hogy ne kelljen majd a gyerekeiknek se hozzányúlni jó sok évig ehhez a házhoz, ha rájuk marad, mert még akkor is korszerűnek fog számítani. Sokszor van olyan szituáció, hogy emberek megörökölnek egy házat, vagy lakást, amit inkább eladnak úgy, ahogy megörökölték, mert az állapota erre kényszeríti őket. Vagy nagyon korszerűtlen, vagy pedig szerkezetileg van olyan állapotban. Lili most várja már 2 hónapja az első gyereküket. Éppen ezért is jó, hogy lesz már itt egy saját kis otthonuk, ahol nyugalomban tudják várni a kicsit. Pont jól is jött ki náluk a hazaköltözés, mert rá pár hétre sikerült elvileg a gyerek. Meg is beszéltük, hogy majd ha túl vannak minden kis finomításon, akkor átmegyünk és megnézzük a házat. Mi is a közelben lakunk, kocsival nincs 30 perc sem. Nagyon jó volt találkozni Nándival, és megismerni a menyasszonyát. Jó volt látni, hogy ennyire sínen van az élete és boldog. Meg is beszéltük, hogy ezentúl sokkal gyakrabban fogunk találkozni. Így, hogy már itthon van, ráadásul közel is lakik már, nincs semmi elfogadható kifogás, hogy miért nem jó neki, hisz nem lesz többé 1000 km közöttünk. Annak meg külön örültünk, hogy ilyen remek és spontán találkozónk volt. Mind a ketten szeretjük a spontán dolgokat. Bárcsak minden hétvége ilyen jól alakulna. Színház, majd borozás a rég nem látott baráttal. Mindenképpen szeretnénk a párommal mi is napelemeket, és az a megérzésem, hogy látva és tapasztalva Nándiék lakását és komfortérzetét, mi is rövid időn belül bele fogunk vágni. Ugyan nálunk a tetőn lenne, mert a kertben nincs neki hely, de legalább a tető új, így a szerkezeti állapotára nem lehet panasz. De ez még a jövő zenéje, mivel egyelőre egy új autóra spórolunk, mert már sok gond volt ezzel a 20 éves autóval, amivel most járunk. És ugye, az autó se egy olcsó mulatság, főleg használtan. De erről majd egy következő cikkben mesélek.