Hitelre élni soha nem volt könnyű. Nekem sajnos többet is fel kellett vennem életem során, mivel olyan körülmények között fogtam neki az életemnek, családi támogatás nélkül, hogy másképp nem tudtam volna megoldani. Az első hitelemet azért vettem fel, hogy legyen amiből ki tudjak menni külföldre. A hitel árát sikerült is ledogoznom, de utána nagyon gyorsan haza kellett jönnöm, mert egy rémesen erős depresszió tört rám és azt éreztem, hogyha nem megyek haza, akkor nem fogom túlélni ezt a melót. Úgyhogy haza jöttem, és eldöntöttem, hogy mezőgazdaságból fogok megélni, mint ahogy édesapám is hajdan, amikor még kisgyerek voltam és vele éltem. Tizenhárom éves voltam, amikor árvaházba kerültem, és addig sokat segítettem édesapámnak és az árvaházban i mindig a gondnok és egyben kertész nyakán lógtam, szóval volt némi elképzelésem, de tudtam, hogy kemény harc lesz. A családi otthont sajnos nem örököltem meg, de némi földet igen, úgyhogy szülőfalumban vettem egy kis házat magamnak, természetesen hitelből, valamint egy traktort és neki fogtam az életemnek. Ezt követően még egy kisebb hitelt kellett felvennem, amiből különböző kisebb dolgokat vásároltam magamnak, például permetezőt a traktorhoz, egy kis üvegházat valamint egy nyomtatót is. Volt egy régi laptopom még az árvaházi időkből, de soha nem szerettem használni, mindig a könyvekből és füzetekből szerettem olvasni. És mivel rengeteget kellett olvasnom a földművelésről, zöldség és gyümölcstermelésről, valamint az állattartásról, ezért úgy döntöttem, hogy mindent ki fogok nyomtatni, amit az interneten kapok és lefűzve rendszerezem.
A nyomtatóhoz némi érzelem is fűz, hiszen ez volt az utolsó dolog, amit kölcsönből vettem, s habár még minden kölcsönömet nem fizettem vissza, de jelenleg úgy állok a lábamon, hogy úgy tűnik, többre nem lesz szükségem. Amikor megvettem a tintasugaras nyomtatómat, azért választottam azt, mert volt hozzá tinta is, de amikor ez nagyon hamar kifogyott, kicsit elkeseredtem, hogy rosszul döntöttem, hiszen így mindig gyakran kell majd tintát vennem. De amikor el kezdtem keresgélni az interneten, hogy honnan tudok tintát venni (a faluban természetesen ez nem volt opció), találtam egy boltot, ami többek között erre is választ adott. Tintapatront innen vásárolok azóta is (nyomtatoalkatresz.hu/patron/hp-patron), mondjuk először nagyon féltem, mert akkor még soha nem vásároltam interneten keresztül é izgultam megadni a bankkártya adataimat. De nyugodt szível elmondhatom, hogy megbízható oldalról van szó: soha nem vesz egy több pénzt, mint amennyit kiír és a rendelésem is mindig időben megérkezik (és még postaköltség sincs!).
Szóval ezen az oldalon olvastam a hogyan válasz nyomtatót cikket (pontosabban kinyomtattam, de ez részletkérdés), és ott tudtam meg, hogy a tintasugaras nyomtatók mellé csomagolt patronok nincsenek is teli, csupán minimális tinta van bennük, hogy az ember ki tudja próbálni a nyomtatóját, úgymond üzeme helyezze azt. Tehát ezért volt az, első alkalommal, hogy nekem ennyire gyorsan kifogyott a fekete és a színes patronok is. A színes nyomtatást azért tartom fontosnak, mert sok olyan cikket nyomtatók ki, amiben képek szerepelnek, például egy növény, tegyük fel a krumpli betegségeiről és akkor fontos látni a leheletnyi különbségeket, hogy nehogy félrekezeljem és lepermetezzem bogarak ellen, amikor valami más baja van. Ugyanígy, amióta a barátnőm hozzám költözött és segít a tanyámon, elkezdtünk foglalkozni házi termesztésű és vadon szedhető gyógy- és fűszernövényekkel, ezekről pedig még fontosabb pontos képet látni, nehogy az ember összetévessze valami mérgezővel. Úgyhogy amikor vásárolok, mindig veszek fekete és színes partont is. Szerencsére sokáig eltartanak, mondjuk ez több tényezőtől is függ. Erről az oldalról olvastam azt, hogy valójában hány oldalt is lehet nyomtatni egy új patronnal és megértettem, hogy ez teljességgel kiszámíthatatlan. Amit fel szoktak írni a patronra, a hivatalos nyomtatható oldalszám, az úgy van kiszámolva, hogy az összes oldal elméletben átlagos sortávolsággal és betűmérettel van teleírva (ez az 5 százalékos fedettség). Na ez az, ami soha nincs így. Vannak hatalmas címek, vannak sűrűn teleírt lapok, vannak hatalmas képek, aztán sokáig nincs egy sem. Szóval ezzel már egyáltalán nem törődöm. Megvan a jól bevált patronom, amit meg szoktam venni és amikor a nyomtató először kijelzi, hogy fogy a festék, azonnal rendelek újat. Aztán csak akkor rakom be, amikor már tényleg muszáj. Mivel regisztráltam az oldalra, így az megjegyezte a rendeléseimet és mindig csak újból kell rendelnem az előző csomagot, nem kell minden esetben kikeresnem, hogy mit akarok megvenni. Mondjuk az is nagyon rendszerezetten van megoldva, nem sok időbe telik megtalálni, amit az ember keres, de én, mivel könnyedén megtehetem, ezért szeretem megspórolni ezt az időt is. Amikor az ember megnyitja az oldalt, akkor ki tudja választani, hogy tonert vagy tintapatront szeretne vásárolni. Ezután ki tudja választani, hogy milyen márkájú a nyomtatója (nekem Lexmark), aztán onnan ki tudja választani a nyomtató pontos típusát. Ha rákattint a pontos típusra, akkor kijönnek a patronok, amik kompatibilisek a te nyomtatóddal. Az oldalon árult többi patronnak és még a tonereknek is, mindig van eredeti, a gyártó által készített változatuk, valamint után gyártott változatuk is. Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy a Lexmark esetében ilyen nincs (gondolom, ha lenne, ezen az oldalon fent lenne), de szerencsére a Lexmark esetében az eredeti termékek sem drágák, úgyhogy meg tudom engedni magamnak, hogy megvegyem. Pedig amúgy bátran vennék után gyártottat is, hiszen azt írja ezen az oldalon, hogy arra is van egy év garancia. És akkor még nem is beszéltem a kedvenc akciómról, ami folyamatosan ezen az oldalon: ha bármilyen két terméket veszel (nem kell ugyanaz legyen a kettő), mindkettőt olcsóbban adják, mint eredetileg, egyedül. És ugyanez igaz három termék vásárlása esetében is. Mivel én mindig több terméket veszek egyszerre, így ezt az opciót nagyon szeretem.
Sajnálom, hogy így elkalandoztam a hitel témájától, de az, hogy ilyen szabadon és nyugodtan vásárolhatok valamit, az nekem mindig nagy kaland, hiszen a semmiből építettem fel magam.